Swarovski fülbevaló tornaórán

A sport legalább olyan fontos az ember életében, mint az egészséges táplálkozás vagy az alapműveltséghez tartozó művek ismerete. És legalább annyira nem is szabadna sem az oktatásban, sem szülői nyomásra erőltetni, mert ezzel nagyon el tudják tántorítani ezektől a gyerekeket, főleg kamaszkorban. Vegyük például az én esetemet. Mindig is mozgékony voltam, sokat táncoltam, futottam és szerettem a fizikai kihívásokat jelentő feladatokat. Azonban ahogy elkezdtem kamaszodni, megutáltam a tornaórákat, és ahol csak lehetett, ellógtam őket. Persze amikor feladat volt, és osztályzásra kellett gyakorlatokat bemutatni, szinte mindig jeles osztályzásban részesültem, de valahogy mégis mindig olyan nehezen tudtam rávenni magam az órai részvételekre. Gondolom ez is csak egy makacs tini szokás, amit azóta sem biztos, hogy sikerült kinőnöm.

Az volt a legrosszabb része a tornaóráknak, amikor át kellett öltözni. Általában fel voltam díszítve, mint egy karácsonyfa, így a kiszabott szünetek is gyakran kevésnek bizonyultak az átöltözésre, ami aztán folytonos késéshez vezetett. Az alap probléma már ott kezdődött, hogy sokáig térdig érő fűzős bakancsban jártam, aminek alsóhangon 15 perc volt a teljes befűzési ideje. Persze általában már a következő tanórán történő unatkozásaim kellős közepén tudtam teljesen bekötni, de azért olyan állapotba is lassan volt hozható, hogy egyáltalán az öltözőtől az osztályteremig el tudjak menni. Arról nem is beszélve, hogy minden ékszert és csecsebecsét le vagy ki kellett venni a testnevelés óra idejére, és ezeknek nem is biztosítottak semmilyen elzárható szekrényeket. Volt egy kedvenc swarovski fülbevalóm, nagyon szerettem, mert egy olyan embertől kaptam, aki nagyon sokat jelentett számomra. Az egyik olyan ritka alkalomkor, amikor én is, sőt az egész osztály részt vett a tornaórán, hatalmas hibát követtem el. Levettem magamról az összes ékszert, és el sem pakoltam gondosan, csak a levetett cuccaim tetején hagytam őket egy kupacban. Nem is gondoltam volna, hogy akárki az iskolámban ilyen dologra vetemedne, illetve más számára nem tartottam értékesnek azokat az ékszereket, melyeket általában viseltem, kivéve ezt a swarovski fülbevalót, de akkor megfeledkeztem róla, hogy éppen az volt rajtam. Amíg én gyanútlanul teljesítettem kötelezettségeimet a tornaórán, addig egy kedves iskolatársam eltulajdonította a gondosan egy kupacba lehelyezett ékszereim közül csak és kizárólag a swarovski fülbevalót. Ahogy észrevettem, egyből jeleztem a tanáromnak, de sajnos csak azt a választ kaptam, hogy az iskola nem divatbemutató, ha valamit túl értékesnek tartok ahhoz, hogy a zárhatatlan öltözőben hagyjam, akkor ne hordjam azokon a napokon, amikor testnevelés órám van. Így már felnőtt fejjel jogosnak tartom valamilyen szinten a kijelentését, de akkor rettenetesen megsértett ezzel, és még inkább felpaprikázódtam. Persze nem lett meg a fülbevalóm, de azért hetekre bebiztosítottam magamnak, hogy ne legyen alaptalan a világfájdalmam.

Az incidens után édesanyámék próbáltak azzal vigasztalni, hogy vesznek nekem egy ugyanolyan swarovski fülbevalót, de nem is találtunk már teljesen megegyező darabot, illetve ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor valójában nem is tetszett a fülbevaló, csak maga az emlék, amikor és akitől kaptam, ezt pedig egy ugyanolyan, de nem ugyanaz a fülbevaló nem tudta volna pótolni.

Ti jártatok már hasonló cipőben? Mit tettetek volna a helyemben?