A szüleim az egyik nap bejelentették, hogy leköltöznek vidékre…

A testmozgás nagyon fontos az egész családunk számára. Anyukám nagyon sokat szokott biciklizni, apukám teniszezik, én pedig egyszerűen imádok röplabdázni. Persze néha családilag is össze szoktunk jönni egy-egy játékra. Például sokat szoktunk tollasozni, focizni, meg pingpongozni a közeli parkban. Ilyenkor mindannyian ki tudunk kapcsolni, és csak a játékra koncentrálni. Ráadásul ilyenkor az ember szinte észre sem veszi, hogy mennyi energiát elhasznált sportolás közben. Nem számoljuk a köröket, nem szenvedünk. Csak élvezzük az adott játékot és megfeledkezünk közben mindenről.

Nekem ez nagyon fontos. Mármint, hogy úgy sportoljak, hogy közben ne azon kelljen gondolkoznom, hogy mikor hagyhatom abba, vagy, hogy mennyire unalmas, vagy monoton. Sokkal könnyebb úgy minden, ha az ember élvezi azt, amit csinál. Főleg ha a sportról van szó. Ugyanis sokkal nehezebb úgy tartani magunkban a lelket, ha nem élvezzük egyáltalán az adott tevékenységet. Majdhogynem felesleges is szerintem.

A családom amellett, hogy nagy sport rajongó, nagyon szeret kertészkedni, termeszteni gyümölcsöket, ültetni növényeket, és még egy pár háziállatunk is van. Valahogy ez a szenvedély már több generáció óta megvan nálunk. Ugyanis a dédszüleim rengeteg földet műveltek, ezáltal nem is kellett más munkát vállalniuk, hiszen volt mindenük, ami csak kellett. Voltak állataik, gyümölcseik, zöldségeik, vizük stb. Persze akkor még azért más világ is volt. Ennek ellenére a nagymamám is ahogy megörökölte a földeket, elkezdett rajtuk tevékenykedni.

Ő is nagyon élvezte a kétkezi munkát. Mindig azt mondta, hogy annyira jó érzés számára, hogy napközben a friss levegőn lehet, növényekkel foglalkozhat. Ha pedig valami megtermett, olyan boldogan, büszkén, élvezettel vitte be a házba, és főzte meg, hogy szinte emlékszem én is megkívántam tőle ezt az érzést. Annak az érzését, hogy valamiért keményen megdolgozol, és aztán pedig élvezed a munkád gyümölcsét, ha jó munkát végeztél. Ugyanis a növényekre nagyon oda kell figyelni.

Bizony, ha az ember nem jól bánik velük, akkor nem fognak kivirágozni, és termést hozni. Persze ez nem mindig igaz azért, de jobb, ha odafigyelünk rájuk. Szóval a nagyi is nagyon élvezte ezt az egész földművelést. Aztán ahogy anyukám megörökölte a földeket, ő is folytatta ezt a hagyományt. Ráadásul apukám agrármérnök, úgyhogy még inkább nagy a kettejük szenvedélye a földek iránt. Folytatták is azt, amit a nagy félbehagyott a földeken.

Ültettek még sok fát és bokrot is a zöldségek mellé. Hosszú-hosszú évekig élvezték a föld nyújtotta lehetőségeket. És ráadásul ügyesek is voltak, ugyanis rengeteg magunk által termesztett élelmiszert tudtunk enni. Aminek mi, gyerekek is nagyon örültünk, ugyanis ezek sokkal zamatosabbak, szebbek, és finomabbak voltak, mint a bolti élelmiszerek nagy része. Úgyhogy tényleg nagyon szerencsések voltunk.

Ráadásul nem voltak vegyszeresek sem, pontosan láttuk, hogy ezek nem trágyázott, vegyszeres, messziről szállított, üvegházban érlelt növények voltak. Azt hiszem, talán ezt hívják biogazdaságnak. Na de a lényeg, hogy mi bent laktunk mindig is Budapesten. Oda születtem, oda jártam óvodába, iskolába, és az egyetemet is ott kezdtem el. Őszintén szólva meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg a szüleim el szeretnének költözni Pestről. Azonban az egyik este leültünk családi beszélgetésre. A szüleim, a húgom, és én. Ekkor hozták szóba, hogy mivel már én is és a húgom is szinte felnőttünk, nemsokára elköltöznénk úgy is otthonról, ők pedig akkor leköltöznének a mezőgazdasági földön lévő házba. Teljesen meglepődtünk ezen a tesómmal, ugyanis egyáltalán nem számítottunk erre.

Azt mondták anyáék, hogy már folyamatban van a mezőgazdasági ingatlan értékbecslés, és ők már ezt így valójában el is döntötték, hogy leköltöznek abba a házba. Köpni, nyelni nem tudtunk, egyből rengeteg kérdés merült fel bennem. Mi lesz így az egyetemmel? Hogy fogunk lakni négyen abban a házban, hiszen sokkal kisebb, mint a mostani? Vagy anyáék azt mondják ezzel, hogy költözzünk albérletbe Pesten? Vagy kollégiumba? Teljesen összezavart ez az egész. Így visszagondolva nem is értem miért, hiszen már 23 éves voltam, mikor ez történt.

Csak valahogy addig nem fordult meg a fejemben, hogy külön költözzek a szüleimtől. Persze volt már saját keresetem, és nem is terveztem örökre velük maradni, de valahogy annyira jól kijövünk egymással mindannyian, hogy egyszerűen nem éreztem még késznek magam arra, hogy a szüleimet csak akkor ölelhessem meg, ha előtte utazok két órát. De miután lehiggadtam, átgondoltam a dolgot és teljesen elfogadtam, hogy itt valamilyen szinten vége a gyerekkoromnak, és itt az ideje önállósodni.

Így visszagondolva egyébként elképesztően hálás vagyok, hogy így alakultak a dolgok. A szüleim is megérdemeltek már egy kis magányt, egy kis kikapcsolódást. Megérdemelték, hogy mind a ketten azt csinálják, amit igazán szeretnek és élveznek. Ja, ehhez hozzá tartozik, hogy anya emiatt felmondott a munkahelyén. Ezt egyébként már nagyon rég óta tervezte, mert nem érezte ott jól magát már egy jó ideje. Így legalább olyan munkát fog végezni, amit élvez. Ez pedig nekem akkora megnyugvás. Rossz volt látni, hogy mennyire nem szereti azt, amit csinál. Na de visszatérve a költözésre, nagyon jó döntés volt az önállósodás.

Megtanultam beosztani a pénzem, meg hogy milyen is önállóan felelősséget vállalni különböző dolgok iránt. A húgom, aki akkor kezdte pont az egyetemet, pedig kollégista lett. Bár ő amúgy is az lett volna, mert vidékre ment egyetemre. A szüleim pedig nagy boldogan leköltöztek a semmi közepére, a mezőgazdasági telekre.

Azóta pedig folyton, ha találkozunk, hozzák nekünk az isteni, maguk által termesztett zöldséget, gyümölcsöt. Ami még mindig százszor jobb, mint a bolti, arról nem is beszélve, hogy a szüleim összes szeretete benne van. Csak úgy, mint az anya által elrakott lekvárokba, savanyúságokba, meg az ő általa sütött isteni süteményekbe, amiket szokott hozni.

Azt mondják egyáltalán nem bánták meg, hogy a nyüzsgő nagyvárosból leköltöztek vidékre, sőt. Azt mondják folyton félig viccesen, hogy az egyetlen dolog, amit bánnak az az, hogy ezt nem előbb tették meg. Egyszerűen imádják a nyugodt környezetet, a szmog mentes levegőt, és a friss ételeket.

Már ha jól tudom, vannak lovaik is, és tartanak lovas oktatást a faluban. Ugyanis anyukám másik nagy szenvedélye a lovaglás volt kisebb korában, de sosem engedhette meg magának, hogy tartson lovat, hiszen nem volt erre alkalmas hely. De most, hogy elkezdték élni az áloméletüket, ezt is sikerült beiktatnia, aminek én is borzasztóan örülök, hiszen én is imádok lovagolni. Legközelebb, ha meglátogatom, akkor meg is nézem a lovát, ugyanis még sajnos nem volt alkalmam megnézni.