Újság írás, állatok, személyszállítás…

news-644865_640Mindig is az újság írással szerettem volna foglalkozni. Gyerekkoromban is már azt játszottam, hogy a kivágott cikkekből újakat raktam össze. Nagyon mókás volt. Persze eleinte csak a nagyságok, és a színek számítottak, de ahogy nőttem, ez is változott.

A kezdetek

Az első igazán nagy élményem ezzel kapcsolatban, még középiskolában volt. Szerettem rajzolgatni, tervezgetni a számítógépen is, és kézzel is rajzolgattam, ha az időm úgy engedte. Általános iskolában volt egy képregény készítő verseny, itt ért az első siker élmény. Persze nem egy egész újságot kellett megcsinálni, hanem csak egy oldalt belőle, de azt is A3 nagyságú papírra. Sokat gondolkodtam, hogy mi lehetne a téma, mit is rajzoljak le. Végül, miután mindenki a szuper emberekről, a robotokról, meg a különbnél különb dolgokról kezdett el tervezni, én egyszerűbbet kerestem. Az én hősöm, a gesztenyebábú volt. Tudjátok az a fajta, amit mindenki készített biztosan gyere korában. Arról kezdtem írni a regényt, hogy hogyan is lett a gesztenyéből egy figura. Nagyon élveztem, számtalan ötlet jutott közben eszembe

Ez volt az első alkalom, hogy ilyet terveztem, és sikeresen is neveztem be, mert első lettem vele, sőt a különleges ötlet miatt, még egy különdíjat is kaptam. Ezt a gesztenye úrfimnak köszönhettem.

A folytatás

Középiskolában volt egy iskola újság, amit havonta egyszer adtak ki. A gyerekek szerkeszthették, egy szakkör keretén belül, de persze szigorú szabályok között. Nem lehetett népszerűsíteni, vagy csúfolni valakit, és kritikát írni konkrétan egy személyről, főleg nem egy tanárról.

Persze véleményt lehetett alkotni, de ha olyat írtunk, akkor megüthettük a bokánkat. Amikor én az iskolába kerültem, nem is hallottam erről a szakkörről. Ha tudom, szerintem hamarabb jelentkeztem volna. Így első fél év után került a kezembe egy hónapokkal az előtti újság, a könyvtárban. Kérdeztem is a könyvtárostól, hogy ez milyen újság? Ő világosított fel róla, hogy van ilyen, és hogy a szakkör pont a könyvárban szokott lenni, így maradhatott ki az újság is.

Itt folytatódott minden, ezen a szakkörön. Itt szerettem bele az újság írásba is. Harmadik évfolyamos voltam, amikor én figyelhettem, és korrigálhattam az egészet, mert az előzőleg ezt a szerepet betöltött diák elballagott. nagy volt a boldogság, azt csinálhattam, amit szerettem, ami a hobbim volt.

Azt hiszem, nekem akkor dőlt el a sorsom, hogy mi leszek, ha nagy leszek?. Közép iskola után, egyetemre mentem, és persze újságíró lettem. Egy kisebb újságnak vagyok a rovatszerkesztője. Szeretem a munkámat, és én azon szerencsések közé tartozhatok, aki elmondhatja, hogy a munkája a hobbija is. Így minden nap könnyű, és egyben jó is.

Mindenről írtam már, amiről csak lehetett. Állatokról, személyszállításról, balesetről, sorolhatnám. Szerencse, hogy megtaláltam a nekem való szakmát, én tényleg azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan szerencsés legyen, mint én, szeressen bejárni dolgozni, és minden nap egy új lehetőség legyen.

A mai világban ez miatt, nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen vannak akik egyáltalán nem szeretik a munkájukat, és minden nap egy szenvedés a számunkra. El sem tudom képzelni, hogy ők hogyan mennek be dolgozni, vagy hogyan élik túl a napot. velem szemben, aki örömmel megy be, és végzi el minden nap a rá bízott feladatot, őt van olyan is, hogy még nekem akad plusz ötletem a témával kapcsolatban. Így még saját ötletekre is van lehetőségem.